Ugrás a tartalomra

Ha nyelvük van hozzá, akkor nehogy már pont képük ne legyen…!

Létrehozva
Kedd délután tartották Szabados Gábor és Némethi Lajos Apróságok című könyvének bemutatóját a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban.
Kép
Fotók: Mocsári László

A rajz általában alárendelt, inkább csak kiegészítő szereppel bír a kötetek belsejében. Kivéve, ha mindaz a betűkkel egyenértékű humorforrásként bukkan föl – állapították meg a felek abban a beszélgetésben, amit két miskolci születésű és kötődésű szerző közös alkotásának apropójából tartottak.

Kép

„Már majdnem megint eszünkbe jutott valami” – szól az „Apróságok” alcíme, érzékeltetve: mennyire esetleges, hogy a szerzők agyából éppen milyen poén pattan ki. A mű szövegéért felelős Szabados Gábor szerint egészen kedvező hatást gyakorol vicceire időskori elhülyülése.

Kép

A Hócipő hasábjairól is ismert szatirikus szerző elárulta: írásainak végleges leválogatásánál legalább akkora szerephez jut felesége, mint a Rádiókabaré vezető írója, Kenderessy Attila. A több évtized termését felvonultató kötet szellemisége persze – vallott az alkotó – a Petőfitől Karinthyn át Sándor Györgyig kitaposott táptalajból inspirálódott.

Kép

– Nem vagyok az a röhögő típus. Ritkán nevetek fel, de akkor nagyon – hagyta el a nem akármekkora dicséret Némethi Lajos száját, aki úgy véli, szerzőtársát már csak azért sem eshetett nehezére rajzaival kiegészíteni, mert ő maga is nyitott a verbális és intellektuális, ugyanakkor a pőre humorra.

Kép

Az auktori bonmot-k között a jókora vicckötegből szemezgető Petri Nóra és Balázs István, illetve a moderátor, Brézai Zoltán igyekezett a megjelent rekeszizmokat kellő hőfokon tartani.

Kép

A kötet megjelenését az önkormányzat Mecénás Alapja támogatta.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.