Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 15381 - 15400 | ÖSSZESEN: 43291 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Három helyi iskola ünnepi műsorával várták az érdeklődőket a Szent István téren ezüstvasárnap, hogy végül a harmadik gyertyát is meggyújtsák Miskolc adventi koszorúján.
Cikk
A városrészben tavaly hagyományteremtő céllal állítottak adventi koszorút a posta mellett.
Cikk
Hamisítatlan ünnepi együttállás. A borús idő ellenére alighanem az év eddigi leghangulatosabb vásárnapján van túl a belváros.
Cikk
Advent harmadik vasárnapján egyelőre nem az időjárás, hanem a levegő minősége okozza a fejfájást.
Cikk
Fennállásának negyvenötödik évfordulóját ünnepelték az együttes jelenlegi és volt tagjai, csoportvezetői, együttműködő partnerei, valamint támogatói.
Cikk
A DVTK SE Birkózó Szakosztálya idén is megtartotta hagyományosnak számító év végi ünnepségét, a Birkózókarácsonyt.
Cikk
Fordulatos mérkőzésen szerzett pontot a DVTK az MTK ellen 2023 legutolsó mérkőzésén az OTP Bank Liga 17. fordulójában. Az első félidőben a vendégek egy szöglet után megszerezték a vezetést, amit a DVTK szintén szöglet, Gera Dániel beadása, és Szatmári Csaba fejese után egyenlített ki. A szünet után ismét a vendégek szerezték meg a vezetést, de a Diósgyőr két percen belül fordított Bitok Stephen beadása után esett öngóllal, és Francisco Feuillassier is értékesítette Lukács Dániel beadását. Azonban nem sokkal a lefújás előtt a vendégek gólra váltottak még egy szögletet, így döntetlennel zárta az évet a DVTK.
Cikk
Parkok szépültek meg, gyarapodtak a virágos és zöld felületek, valamint aktív rekreációs zöldterület is épült Miskolc történelmi belvárosában és a történelmi Avas területén – idézték fel a Városháza részéről a szombati projektzárón.
Cikk
Lezárult Miskolc emblematikus építményének modernizálása. Szombat délután öt órakor fölgyúltak vadonatúj fényei. Az Avasi kilátó ezennel megkezdte következő hatvan évét.
Cikk
A „Történelmi Avas turisztikai fejlesztése” című projekt keretében megvalósult fejlesztések közül kiemelkedik az Avasi kilátó felújítása - közölte szombaton a Városháza.
Cikk
Tíz nehéz sorsú család vehette át karácsonyi csomagját egy adakozó magánszemély jóvoltából a MESZEGYI Arany Alkony Szolgáltatási Központ és Gondozóházában.
Cikk
A képpáron az Avasi templom harangtornya és a Toronyalja utca egyik épülete látható.
Cikk
Fergeteges hangversenyekkel köszönti az új évet a Miskolci Szimfonikus Zenekar.
Cikk
Cikk
Sűrűbb villamosközlekedés hétvégén, újra bevetendő szombati és vasárnapi menetrend, több járat Berekaljára – többek között ilyen módosításokat tervez tavasztól az MVK és a közlekedésszervező osztály.
Cikk
Idén lett kilencven éves Dufala József Pro Urbe és nívódíjas belsőépítész, akinek a nevéhez számtalan, a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években készült belső tér köthető.
Cikk
A fogyasztóvédelmi szabályok ismerete rendkívül fontos a karácsonyi ajándékvásárlások során is, hogy bármely probléma esetén a jogaink tudatában tudjunk fellépni az eladónál.
Cikk
Szántó István jegyzete.
Cikk
Derűs és hűvös "ezüstszombat" veszi kezdetét.
Cikk
Az alapítvány fejlesztette lakhatási szolgáltatásait és egy új kisbuszt is vásárolt.