Ugrás a tartalomra

Ég az öröm gyertyája Miskolc adventi koszorúján 

Létrehozva
Három helyi iskola ünnepi műsorával várták az érdeklődőket a Szent István téren ezüstvasárnap, hogy végül a harmadik gyertyát is meggyújtsák Miskolc adventi koszorúján.
Kép

A Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium, a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, valamint a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola tanulóinak műsorában Molnár Attila atya, Holczinger Ferenc atya és Fedor Péter atya is közreműködött. 

Utóbbi az „öröm vasárnapja” alkalmából hangsúlyozta: Isten az Evangélium révén nem pusztán híreket közöl velünk, hanem olyan megerősítéseket is nyújt számunkra, melyekbe bele tudunk kapaszkodni.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

– Olyan Istenünk van, aki kicsi gyermekként ránk bízta magát. A legkisebb közöttünk, de ott van mindnyájunkban – fogalmazott a görögkatolikus pap, aki ezt követően Sándor-Lenkei Aidával, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Regionális Krízisambulanciájának szakmai vezetőjével, valamint Varga Andreával meggyújtotta az ünnepi gyertyát.

Az alpolgármester köszöntőjében rámutatott: a közelgő karácsony a hit, a remény, a szeretet, a béke, a család és a születés mellett legalább annyira szól az elmúlásról, a számvetésről és a befelé fordulásról. Hozzátette, hiába foglaljuk imába a békét, ha nem tanulunk a múltból.

Kép

– Tavaly ilyenkor abban reménykedtünk, hogy a szomszédunkban zajló háború hamar véget érhet. Tévedtünk – fogalmazott Varga Andrea, aki szerint a Miskolcon tartózkodó ukrajnai menekülteknek is kell, hogy jusson szeretetünkből.  

– Teremtsünk olyan világot, melyben visszaköltözhetnek otthonaikba, s amiben a mi gyermekeink és unokáink sem tapasztalhatják meg a bizonytalanságot és a nélkülözést – hangsúlyozta a városvezető.

Kép

Varga Andrea végezetül köszönetet mondott mindazoknak, akik ezekben az időkben különös figyelmet fordítanak a helyi rászorultak és elesettek támogatására.
 

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.