Ugrás a tartalomra

Érték, hagyomány, büszkeség – szülinapozott a Ködmön

Létrehozva
Fennállásának negyvenötödik évfordulóját ünnepelték az együttes jelenlegi és volt tagjai, csoportvezetői, együttműködő partnerei, valamint támogatói.
Kép
Fotók: Mocsári László

A Ködmön Formációs Táncegyüttes Miskolc kulturális életének egyik biztos pillére immár negyvenöt esztendeje. Az együttes a tánckedvelő fiatalok több nemzedékét felnevelve bölcsőt teremtett a társastánc műfajának városunkban. Az együttes kiemelten törekszik az elmúlt évtizedek örökségét méltósággal megőrizni, illetve hagyományaik és értékeik fenntartása mellett az állandóan változó világ igényeinek és feltételeinek is megfelelni, eleget tenni.

Kép

Simon Csaba nívódíjas mesterpedagógus művészeti vezetésével közel száz tehetséges táncos számára tartanak foglalkozásokat, versenyfelkészítéseket, egyéni tréningeket, edzőtáborokat az együttes csoportvezetői Mezei Ágnes, Szinyei Edina és Garabuczi Zsófia.

Kép

A Bársony János Római Katolikus Általános Iskola aulájában tartott szombat esti ünnepségen Miskolc alpolgármestere úgy vélekedett: a Ködmön az élményen és az örömön túl a város valamennyi lakójának okot szolgáltat ahhoz, hogy büszkeségében kihúzza magát.

Kép

Az ünnepség fővédnöke, egyben az együttes fő támogatója, Varga Andrea az 1978-ban alakult egyesület első művészeti vezetőjének, Fügeczkiné Balogh Máriának is köszönetet mondva hangsúlyozta: Miskolc és a Ködmön mára szétválaszthatatlanul összekapcsolódtak, amennyiben szülők és gyermekek többgenerációs sorával napjainkban is történelmet írnak.
 

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.