Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 16881 - 16900 | ÖSSZESEN: 44196 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Miskolci levélírónk öt évig élettársként élt együtt párjával, akitől gyermeke nem származott. Vagyont viszont szereztek az évek alatt, lakást és kocsit is vettek. Ezek a vagyontárgyak azonban volt élettársa nevén vannak, ő azonban nem akar olvasónknak semmilyen vagyont juttatni. Kérdezi levélírónk ezek után, hogy van-e esély arra, hogy a közösen szerzett javakból részesüljön.
Cikk
Szentesre látogatott a hétvégi fordulóban a miskolci férfi vízilabdacsapat.
Cikk
Számos helybéli kereste fel a Selyemréten máig tetten érhető prostitúció miatt Badány Lajost az utóbbi időben. A városrész önkormányzati képviselője szerint a probléma csak fokozott rendészeti, rendvédelmi jelenléttel és lakossági összefogással orvosolható.
Cikk
A Magyar Távhőszolgáltatásért ezüst emlékérem szakmai díjjal ismerte el a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MaTáSzSz) Csák Pált, a MIHŐ hőszolgáltatási üzemvezetőjét.
Cikk
A hajléktalanellátó szervezetek a ruhaadományok segítségével pótolják az ellátottjaik öltözékét, a konténerekben hagyott ruhaneműt pedig újrahasznosítják.
Cikk
A kohászat területén található gyárak fejlődését szolgálja, hogy átvezető közutak létrehozásával és a területet behálózó mellékutak magánúttá alakításával végre saját helyrajzi számot kaphatnak a cégek. A városrendezési terv módosítását társadalmasították azzal, hogy csütörtökön délután lakossági fórumot tartottak a polgármesteri hivatalban.
Cikk
Ezúttal is három kategóriagyőztes vehetett át díjat, egyvalaki pedig a közönség szavazatai alapján kapott elismerést.
Cikk
Az I. világháború befejezésének 105. évfordulóján megemlékezést tartott a miskolci Hősök terén a Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület.
Cikk
Kétgólos hazai siker született Miskolcon a Mezőkövesddel szemben.
Cikk
Ez az idei tél első havazása.
Cikk
Legalább száz-százötven nyugdíjas vett részt azon a szombat délelőtti sétán, amivel a tüdőgyulladás elleni küzdelem világnapját ünnepelték Miskolc belvárosában.
Cikk
Kik nyerik a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Prima-díjat 2023-ban? Kik kapják a háromszor egymillió forintos Prima-díjat és a kétszázötvenezer forintos közönségdíjat? Kik kapják az Égre törő íjász gyönyörű bronzszobrát?
Cikk
Hamarosan elkészülhet a Sajószentpétert elkerülő útszakasz.
Cikk
Hiába készült el időben az önkormányzat az e-jegy bevezetéséhez szükséges közbeszerzésekkel és szerződésekkel, a város nem kapta meg az ehhez szükséges forrásokat.
Cikk
A Modern Városok Program forrásainak elvonásával az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz került a Diósgyőri vár felújításának folytatásáról szóló döntés.
Cikk
Idén ünnepli fennállása 60. évfordulóját a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A jubileumot egy pazar koncerttel koronázták meg pénteken este a Művészetek Házában.
Cikk
Elrajtolt a 2. Miskolci Ötletmaraton, a megnyitót péntek délután tartották a Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Vasárnapig tart az ötletelés, eredményt aznap kora este hirdetnek.