Ugrás a tartalomra

Az új élet jelképévé vált az I. világháborús frontokon a piros pipacs

Létrehozva
Az I. világháború befejezésének 105. évfordulóján megemlékezést tartott a miskolci Hősök terén a Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület.
Kép
Fotó: Németh Csaba

Százöt évvel ezelőtt, 1918. november 11-én ért véget az I. világháború. Hogy ne feledjük a nehéz időket, a megpróbáltatásokat, valamint a hősöket és az áldozatokat, megemlékezést tartott a Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület szombaton. Világszerte egyre több országban gyújtanak gyertyát egy nagy közös akció keretében ezen a napon, Miskolcon 2021-ben kezdeményezték ezt először az egyesület részéről.

Mint Czél Ferencné elnök elmondta, a hazafias neveléshez szükségesnek ítélték meg a hazájukért életüket adó katonákról való emlékezést.

- A jelen és a jövő nemzedéknek meg kell ismernie a régmúlt történelem eseményeit - hangoztatta. - A mi kötelességünk, hogy fejet hajtsunk minden elesett magyar honvéd sírjánál. De emlékeztetni is szeretnénk mindenkit a borzalmakra, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg. Legyen béke, és soha többé ne legyen háború!

Kép

Koszorúzással és gyertyagyújtással fejezték ki tiszteletüket a város vezetői, valamint egyesületek, szervezetek képviselői a hősi halált halt katonák és civilek iránt. Mindenki piros pipacsot tűzött fel a kabátjára.

A vörös pipacs története - idézi fel az elsovilaghaboru.com - még a háború elején, 1915-ben indult, amikor a kanadai tüzérségben orvosként szolgáló John McCrae, egy korábbi tanítványa és barátja emlékére megírta A flamand mezőkön című versét. A versben pipacsok borítják a katonák sírjait, akik abban reménykednek, hogy emlékük továbbra is fennmarad. A vers gyorsan népszerűvé vált a háború sújtotta mindennapokban, hamarosan további nyelvekre is lefordították. 1918-ban egy amerikai aktivista, Moina Michael a vers megismerése után egy vörös pipacs kitűzésével fejezte ki együttérzését az elesett katonákkal, s továbbadta a pipacs történetét. Ennek köszönhetően hamarosan megindult a pipacsos kitűzők gyártása, amelynek értékesítésével a háború károsultjait akarták támogatni. Angliában a Brit Légió kezdte el a vörös pipacsot jelképeként használni, s így vált a Brit Birodalomban az áldozatok iránti tisztelet és emlékezés jelképévé.

Kép

Badány Lajos alpolgármester ünnepi beszédében kifejtette, hogy a csatatereken elesett katonák "talán nem is akartak hősökké válni", ők is egy boldog életben hittek, dolgoztak a családjukért, nemzetükért mindaddig, amíg el nem sodorta őket a történelem vihara.

- De hittek abban, hogy áldozatvállalásuk nem lesz hiábavaló. Becsülettel küzdöttek családjukért, nemzetükért, bajtársaikért, mindazért, amiért érdemes élni és meghalni. Önzetlen áldozatvállalásuk által hősökké lettek Isten és az utókor előtt - mondta.

Az alpolgármester azt kérte, hogy igyekezzünk felülemelkedni a valós és vélt sérelmeken, és "kezdjük el végre a közös gondolkodást, a közös munkát, hogy mindenki boldogulhasson saját szülőföldjén", mondta.

Ez is érdekelhet

Elhunyt Rusznyák József
Elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, DVTK edző
MiskolcSport
Birkózás: az élők sorából a napokban eltávozott kiváló szakembert Miskolcon temetik majd el.
Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkavégzés lassítja a forgalmat Miskolcon
Miskolc
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok, valamint több városi útfelújítás és közterületi munka miatt ugyanakkor Miskolc több pontján továbbra is időszakos forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.
szelíd motorosok
Szelíd motorosok a serdülőkre leselkedő veszélyek ellen
MiskolcÉletmódEgészség
Emlékszik a Szelíd motorosok főhőseire, Billyre és Wyattra, akik egy sikeres drogbizniszt követően Harley-Davidsonjaikon indulnak útnak Los Angelesből New Orleansba, a helyi Mardi Gras fesztiválra? A szabadságot azonban nem találják meg, útjuk tragikus véget ér.