Ugrás a tartalomra

„Egyfajta színházi hip-hop, a street dance és a klasszikus zene ötvözete” – Miskolcra érkezik a FLY Dance Company

Létrehozva
Április 24-27. között harmadik alkalommal rendezi meg teátrumunk a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, ahol hat ország előadásait tekintheti meg a nagyérdemű. A négynapos fesztiválra azonban már április 16-ától hangolódhatunk: az amerikai FLY Dance Company a Kamaraszínházba hozza el nem mindennapi „színházi hip-hop” előadását.
Kép

A houstoni FLY Dance Company európai turnéja során látogat el Magyarországra: Miskolcon kívül Pécsett és Budapesten nézheti meg a közönség a fiatal táncosokat, mi több, részt is vehetnek workshopjaikon.

A csapat a Horizont fesztivált megelőző héten, április 16-án, a „nulladik” napon már ráhangolja a miskolciakat a négynapos rendezvényre, a táncosok pedig egy kétnapos „workshopturné” erejéig Miskolcon is maradnak, és az eLTE Best Dance Company tánciskolával együttműködve tartanak kurzust a táncolni vágyóknak.

Ludmányné Tóth Evelintől, az eLTE Best Dance Company alapítójától, művészeti vezetőjétől megtudtuk, a FLY Dance Company egy nagyon speciális hip-hopot, egyfajta színházi hip-hopot táncol, mely során ötvözik a street dance-t, és a klasszikus zenét. – Alapvetően houstoni és texasi hátrányos helyzetű fiatalokból állt össze ez a csapat – fogalmazott, majd hozzátette: legfőbb céljuk, hogy a táncaikon, a koreográfiájukon keresztül közvetítsék a hátrányos helyzetű fiatalokat érintő preventív üzeneteket.

Kép

Ők rendkívül jó példa arra, hogyan lehet elindulni tulajdonképpen a semmiből, majd európai turnékon táncolni – folytatta –, valamint megjelenítik azt, milyen hatalmas motivációt adhat a tánc.

Kifejtette továbbá: nagyon fontos ezeknek a táncosoknak, hogy hátrányos helyzetű fiatalokkal találkozzanak, akiknek nemcsak táncot taníthatnak, hanem a koreográfiájukon keresztül megismertethetik a fiatalokkal a saját példájukat is.

Kép

Evelintől megtudtuk, április 17-én lesz egy workshop az Ady Endre Művelődési Házban kifejezetten miskolci tánciskoláknak: az eLTE Best Dance Company, a Limited Dance Academy, a SPIC Művészeti Líceum Miskolc, és a Granddance Tánciskola növendékeinek. Valamint a Zrínyi Ilona Gimnáziumban és a Földes Ferenc Gimnáziumban is tartanak majd órát a táncosok.   

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.