Ugrás a tartalomra

Pénteken utazik Pápai Joci az Eurovíziós Dalfesztiválra

Létrehozva
„Az elmúlt két hónapban sokat készültünk, hogy a lehető legjobb produkciót vigyük ki az Eurovíziós Dalfesztiválra” – mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Pápai Joci, aki pénteken utazik az idei fesztivál helyszínére, Tel-Avivba.

 

Kép

„Dalom üzenete, hogy a jelenben kell szeretni, amit mostanában, felgyorsult világunkban gyakran elfelejtünk. Amikor Caramel szövegét először elolvastam, mintha megállt volna velem az idő” – fejtette ki Pápai Joci, aki Az én apám című dallal a május 14-i első elődöntőben lép fel Magyarország képviseletében.

Az MTI kérdésére az énekes elmondta, hogy egyedül fog állni a tel-avivi színpadon, a produkcióban szereplő két vokalista, Katona Petra és Feng Ya Ou Ferenc a színfalak mögül fogja támogatni. „Próbáltuk tartani magunkat a már kialakult koncepcióhoz, szerintem ami kicsiben jól működött, annak nagyban is működnie kell” – tette hozzá.

Pápai Joci néhány hete Amszterdamban 29 idei fellépő között már bemutatkozott az eurovíziós rajongóknak. Márciusban Tel-Avivban háromnapos forgatáson vett részt.

„Csak keveset láttam a városból, de most remélem, lesz lehetőségem pótolni. Mélyen vallásos vagyok, Jeruzsálembe, a történelmi helyekre is el szeretnék jutni, például a Jordán folyóhoz is” – árulta el az énekes.

A Duna Televízió a május 14-i és 16-i elődöntőt, valamint a 18-i döntőt is élőben közvetíti 21 órától az izraeli helyszínről Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie közreműködésével. Előtte 20 óra 30 perctől Hangolódjunk az Eurovízióra! címmel felvezető műsort sugároz a csatorna Forró Bence műsorvezetésével. Ebben a nézők nyomon követhetik Pápai Joci útját A Dal 2019 döntőjétől az Eurovíziós Dalfesztivál színpadáig, és megismerkedhetnek a többi ország versenyzőivel is.

Pápai Joci A Dal történetében az első előadó, akinek kétszer is sikerült megnyernie a válogatót. Két évvel ezelőtt Origo című dalával győzött és Magyarország képviseletében a 8. helyen végzett a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon. „Az első győzelmet nem lehet felülmúlni, az idei azért volt nagyon különleges, mert a szeretetről, a szeretetért énekeltem” – hangsúlyozta az előadó, aki május 14-én hetedikként lép színpadra.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.