Ugrás a tartalomra

Út a reményhez

Létrehozva
B. Tóth Erika: Út a reményhez című riportkönyve sorsokat mutat be.
Kép

A Kossuth Rádió szerkesztő-riportere, Szabó Lőrinc-díjas újságíró számtalanszor beszélgetett hajléktalan emberekkel, a velük foglalkozó szociális munkásokkal. Ezek a történetek rávilágítanak a botlásokra, a rossz döntésekre, a hiszékenységre, amelyek a hajléktalan létbe sodortak számos olyan embert is, akik korábban biztos, vagy biztosnak tűnő egzisztenciával bírtak. 

Kép

 

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.