Ugrás a tartalomra

Idén újra miskolci lett az évad legjobb táncművésze

Létrehozva
Díjátadóval egybekötött gálaesttel ünnepelte a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége (MTSZ) a Müpa Fesztivál Színházában április 29-én.

Az eseményen átadták az idei évad szakmai elismeréseit. Tavaly Bányai Mirjam lett „Az évad legjobb női táncművésze”, idén pedig ismét a Miskolci Balett egyik táncosa vehette át az elismerést: Dragos Dánielt „Az évad legjobb férfi táncművésze” díjjal jutalmazták.

Kép
Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

Dragos Dániel a Budapest Kortárstánc Főiskolán végzett, 2014 óta a Miskolci Balett tagja. – Nagyon felemelő érzés volt, nem gondoltam, hogy bármikor az életemben fogok kapni egy ilyen díjat. Úgy gondolom, sok olyan táncos van még az országban, aki szintén kiérdemelte volna, éppen ezért nagyon nagy megtiszteltetés, hogy én kaphattam – fogalmazott.

Gyermekkorában Szendehelyen élt, az ottani óvodában egy hagyományőrző néptánccsoportban kezdett táncolni. – Budapestről jött egy tanár egy alapfokú művészeti iskolából, aki továbbajánlott a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumba. Itt már biztos voltam benne, hogy a tánccal szeretnék foglalkozni – nyilatkozta a táncművész.

Kép

Az idei évadban a Miskolci Balett a legkülönfélébb előadásokkal készült, melyekben Dragos Dániel is többféle feladatot kapott: mesejáték, Shakespeare darab, filmklasszikus. – Az idei repertoár tényleg nagyon különböző előadásokat vonultat fel, mindet nagyon szeretem, de egyet tudok kiemelni, ami nagyon közel áll hozzám, ez pedig a János vitéz. Ez volt az első olyan alakításom, amiben prózai szerepem is van. Izgalmas volt a tánc és próza kapcsolatát megjeleníteni a színpadon, látni, hogyan működik a kettő együtt, hiszen mindig is izgatott, milyen lehet beszélni a színpadon, visszahallani a hangomat – fejtette ki Dragos Dániel, aki a következő évadban koreográfusként is kipróbálja magát, hiszen ő fogja készíteni a Miskolci Balett egyik táncelőadását.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.