Ugrás a tartalomra

Dedikált vállpántok az Omegától

Létrehozva
Az Omega tagjai meglepetést adtak át a borlovagoknak szombati, teltházas koncertjükön.
Kép

Teltházas, nagyszabású koncertet adott az Omega együttes szombat este Miskolcon, a Generali Arénában. A zenekar alapítója, Benkő László az István Nádor Borlovagrendnek is tagja. A koncerten a zenekar tagjai két darab dedikált vállpántot adták át a borlovagoknak, amit a borrend jótékonysági céllal fog felhasználni a Miskolci Gyermekegészségügyi Központ rákos kis betegeinek megsegítésére.  A koncerten a tavalyi év legaktívabb borlovagjai vettek részt, akik munkájukkal remélhetőleg a jövőben is segítik a borrend munkáját.

Kép

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.