Ugrás a tartalomra

Alkotúra, vagyis alkalmazott grafika nemcsak középiskolás fokon

Létrehozva
Ez már az ötödik Alkotúra-kiállítás, amelyet a város és a megye közösen rendezett. A kiállítás Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc város és Kassa kulturális, oktatási és művészeti életébe nyújt betekintést a középfokú művészeti képzésben résztvevő diákok és művésztanárok szemén keresztűl.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A kiállítás a városi önkormányzat előcsarnokában tekinthető meg. A megnyitón részt vett Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, Alakszai Zoltán, Miskolc város jegyzője, valamint Papp Ferenc, Miskolc kulturális főreferense.

- Alkotúra, vagyis az alkalmazott grafika művészeti ágainak bemutatkozása. Napjainkban ennek a grafikai szakágnak kevés bemutatkozási lehetősége van. Kassáról idén három művészeti gimnázium is képviseltette magát – ismertette Papp Ferenc kulturális főreferens.  - A kistérségi seregszemle arra is alkalmat ad, hogy június 5-én - a nemzeti összetartozás ünnepének másnapján - prezentáljuk azt, hogy igenis él a Miskolc-Kassa kapcsolat - hangsúlyozta Papp Ferenc.   

- A legfontosabb dolog, hogy "átnyúltunk a határainkon" – mondta Béres Gyula Tamás tervezőgrafikus művész, az Alkotúra szervezője. – A környező, határon túli területek annakidején nagyon nagy összeköttetésben éltek és léteztek, legyen szó Miskolcról és Kassáról, vagy a felvidéki, de akár a kárpátaljai területekről. A történelem során mindig is nagy kohéziós erővel bírtak ezek a területek és az ott élő emberek, ezt szeretnénk most minden ételemben támogatni – hangsúlyozta Béres Gyula Tamás.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.