Ugrás a tartalomra

Könyvhét: ezek a megye legszebb könyvei

Létrehozva
A héten minden szem az irodalom nagyjaira szegeződik országszerte, hiszen nincs még egy ekkora múlttal rendelkező kulturális rendezvény, mint az Ünnepi Könyvhét. Idén pedig mindenki Miskolcra figyel majd, hiszen a jubileumi évben itt lesz az országos megnyitó (szerdán) – abban a városban, ahol az Ünnepi Könyvhét gondolata megfogalmazódott. A miskolci irodalmi élet azonban már a 0. naptól pezseg: kedden bejelentették, melyik kötet lett az Év Könyve a megyében 2019-ben.
Kép
Fotók: Mocsári László

Hagyományteremtő szándékkal 2019-ben először hirdették meg a Kötve-fűzve – az Év Könyve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2019 című versenyt, melynek díjait kedden adták át. Idén a 2017-ben és 2018-ban készült könyvekkel lehetett nevezni. A versenyre a megyében készült, a megyében működő kiadók által megjelentetett könyvek nevezhettek. A zsűri a 33 beérkezett könyv külalakját, grafikai-nyomdai kivitelezésének színvonalát díjazta.

Kép

– Ezúttal nem a belbecs, hanem a külcsín számított, de nem volt könnyű dolga a zsűrinek – nyitotta meg a díjátadót Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.

Kép

– Amikor már a digitalizáció mindenhol jelen van, és az életünk minden területére bekúszik, akkor ilyen igényes, kiváló minőségű kiadványokkal szembesülni rendkívüli dolog, és valóban alátámasztja, hogy a Gutenberg-galaxis még körülbelül 500 évig tartani fog – nyilatkozta Kovács János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat főjegyzője. Hozzátette: nem kell temetnünk a könyveket.

Kép

Papp Ferenc kulturális főtanácsos megerősítette, valóban hagyományt szeretnének teremteni ebből a versenyből, melyen kétévente megméretnek a megye legszebbnek ítélt kiadásai.

Kép

A zsűri a következőképpen döntött:

I. helyezett: Rákócziak öröksége – Á. Tóth és Barátai Kft.
II. helyezett: A pálinka világa – Bíbor Kiadó
III. helyezett: Vad – Műút Könyvek
Miskolc város különdíja: Sárospatak 50 éve újra város – Á. Tóth és Barátai Kft.
Közönségdíj: Üdvözlet Nekézsenyből – Nekézseny Község Önkormányzata

Ez is érdekelhet

Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.
Képgaléria
Kézműves ünnep a Miskolci Galériában
Élővé teszik a népművészetet – zárult a régiós tárlat
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Családi programmal zárult a XVIII. Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás 2026 című pályázat Észak-Magyarország és Felvidék régió kiállítás szombaton a Miskolci Galériában.
Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.