Ugrás a tartalomra

A népművészet nem ismer határokat

Létrehozva
„Közös értékeink” címmel rendezett népművészeti fesztivált szombaton, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesült, ahol határon túli és hazai népi kézművesek, művészeti csoportok mutatkoztak be.
Preview Image
Beregi László képgalériája!

A népművészeti fesztivál a generációk közötti párbeszédről, az értékátadás ösztönzéséről, valamint a közösségszervezésről, hálózatosodásról és a hosszú távú határon átívelő együttműködések kialakításáról szól – vallja az egyesület.

Kép

Az egész napos, családi program keretében a Fügedi Márta Népművészet Egyesület mesterei, kézművesei határon túli partnereivel várta a nagyérdeműt.

Kép

Határon túli mestereket, barátokat és művészeti csoportokat hívtunk idén – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Gergye Zoltán az egyesület elnöke. Mint mondta, ahogyan ez a program címéből is kiderül, közösen mutatkozunk be a miskolciaknak. – Egyetlen célunk van; a népművészet, a hagyomány ápolása – emelte ki.

Kép

Mesterség bemutatók és kézműves vásár várta az érdeklődőket. A legkisebbekre is gondoltak: népi játszókert és népi játszóházi foglalkozásokra invitálták őket.

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.