Ugrás a tartalomra

Jön „A varázslatos klezmer”! Muzsikáló Udvar Miskolcon

Létrehozva
A Filharmónia Muzsikáló Udvar programja már több tízéves múltra tekint vissza Miskolcon. Eddig is belvárosi terek – a Csodamalom Bábszínház szabadtéri színpada és a Miskolci Galéria belső udvara – adott otthont ezeknek a szabadtéri koncerteknek, idén azonban – egyetlen előadás kivételével – templomkertekben, templomudvarokban csendülnek fel a nyáresti könnyűzenék.

– Az igényes könnyűzene kerül a középpontba, így a jazztől a klezmeren át, a párizsi sanzonokon keresztül, egészen a balkáni ritmusokig jutunk majd el a koncerteken – tudtuk meg Fehér Jánostól, a Filharmónia Magyarország régióvezetőjétől. Kiemelte: olyan helyeken is megfordulhatnak a hangversenyre érkezők, ahol nem feltétlenül járhattak még korábban.

A Muzsikáló Udvar sorozat második hangversenye július 30-án, kedden 19 órától lesz a Gárdonyi Géza Művelődési Ház udvarán, ahol „A varázslatos klezmer” címmel tart koncertet a David Klezmer Band.

Kép

Dávid Józseftől, a zenekar vezetőjétől megtudtuk: a klezmer közép-kelet európai gyökerekkel rendelkezik. A zsidók körében, különböző ünnepek alkalmával csendült fel ez a zene. A helyi népzenészekkel játszottak anno a zenészek, így keveredhetett bele mindenféle nép zenéje. Eleinte esküvőkön játszottak, majd temetéseken és különböző ünnepeken. A második világháború után alakult ki a szokás, hogy már nem kellett semmi különleges alkalom ahhoz, hogy felcsendüljön, hanem koncertszerűen szólhatott ez a zene.

– A mi zenekarunknak van egy egyéni hangvétele: törekszünk arra, hogy minél sokszínűbben játsszuk ezt a muzsikát. Van egy állandó vendégünk, Klein Judit, aki még jobban színesíti a muzsikánkat – nyilatkozta portálunknak, majd kiemelte: 2000-ben eMeRTon-díjat kapott a zenekar.

Az együttes zenéje a tradicionális magyar (közép-kelet európai zsidó zene) gyökereinek felhasználásával és modern zenei stílusokkal ötvöződik, hogy a klezmer zenét saját értelmezésében megismertesse. A repertoár zsidó dalokból, dallamokból és ehhez szervesen kapcsolódó improvizatív szólókból, illetve saját szerzeményekből áll. A David Klezmer Band koncertegyüttes, nagy szerepet kap a közönség bevonása a koncertekbe, amelyek tréfás show-elemeket is tartalmaznak.

Kép

Július 30. 19.00 Gárdonyi Művelődési Ház kertje
A varázslatos klezmer
David Klezmer Band

Augusztus 13. 19.00 Evangélikus templom udvara
Jazz est
Berki Tamás – ének, Bundzik István – zongora

Augusztus 27. 19.00 Nyilas Misi Ház udvara
Párizsi sanzonok – a harmonika világa
Győrfi Anna – ének, Kéméndi Tamás – harmonika.

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.