Ugrás a tartalomra

Szombaton lesz a Dal 2020 döntője

Létrehozva
Hétvégén eldől, melyik produkció nyeri el az év magyar slágere címet. A Duna Televízióban és a Duna World csatornán élőben látható fináléba nyolc előadó jutott, a győztes 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.
Kép

A február 22-i első elődöntőből a Fatal Error (dalának címe: Néma), Rácz Gergő és Orsovai Reni (Mostantól), Takács Nikolas (Csendbeszéd) és a Tortuga (Mámor tér 3.), az egy héttel későbbi második elődöntőből a Turbo (Iránytű), Ember Márk (Tovább), a Nene (Későre jár), valamint Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért) jutott a fináléba.

A március 7-i döntőben az is kiderül, ki nyeri A Dal Akusztik online szavazást és ezzel együtt a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának elismerését. A dalok akusztikus feldolgozásaira március 4-én éjfélig lehet szavazni a www.adal.hu oldalon, az Akusztik menüpont alatt. Két másik különdíjat már az előző adásokban átadtak: a zsűri döntése alapján A Dal 2020 Felfedezettje a Tortuga, A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója pedig Molnár Tamás lett, utóbbi Pál Dénes Készen állsz című versenydaláért. A díjazottak a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának díját is megkapták.

A Dal döntője után 21 óra 45 perctől exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza. A műsorban az előadók és a zsűri is számos érdekességgel szolgál a produkciókról, kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetőkkel, Forró Bencével és Lolával. Érdemes követni A Dal 2020 honlapját, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalát is, ahol már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.

A Dal 2020 döntője március 7-én szombaton lesz 19 óra 35 perctől a Duna Televízió és a Duna World műsorán.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.