Ugrás a tartalomra

Látott már ilyet? Színházi előadás a közösségi oldalon. ÉLŐBEN!

Létrehozva
A Miskolci Nemzeti Színház Facebook-csatornáján élőben nézhetjük A velencei kalmárt.

Papp Andrea, a miskolci teátrum kommunikációs és marketing menedzsere szerkesztőségünkkel tudatta: március 17-én, este 7 órától a színház Facebook-csatornáján élőben nézhetjük William Shakespeare műve alapján Mohácsi István és Mohácsi János: A velencei kalmár című darabját.

Shylock szerepének megformálásáért Görög László a Színházi Kritikusok Céhe-től A legjobb férfi főszereplő díját nyerte el 2019-ben.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.