Ugrás a tartalomra

2017 legjobb előadása érkezik az otthonokba

Létrehozva
Rusznyák Gábor rendezésében mutatta be a 2016-2017-es évadban a Miskolci Nemzeti Színház a Móricz Zsigmond regényéből készült Kivilágos Kivirradtig című előadást. Az elmúlt évek egyik legsikeresebb előadása ez, mely országosan ismertté tette a miskolci teátrumot Béres Attila vezetése alatt.
Kép
Forrás: mnsz.hu/Gálos Mihály Samu

A miskolci színház minden héten egy-egy korábbi évadának előadásfelvételét teszi közzé. Ezen a héten a miskolciak és a kritikusok egyik kedvence, a legendás miskolci előadás, a Kivilágos Kivirradtig látható április 16-án, csütörtökön este 7 órától. Rusznyák Gábor rendezése 2017-ben elnyerte a Színikritikusok díját a legjobb előadás kategóriában.

Kép

Az előadásfelvétel a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-oldalán tekinthető meg egészen vasárnap este 10 óráig.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.