Ugrás a tartalomra

Még sok a bizonytalanság az operafesztivál körül 

Létrehozva
A hagyomány nem szakad meg, de a program módosul. Az operafesztivál szervezői is átformálják eredeti terveiket a koronavírus járvány miatt. A jelenlegi helyzetben a megszokott, tíznapos nívós fesztivált nem lehet megszervezni, de 2020-ban sem marad opera nélkül Miskolc.
Kép
Az operafesztivál nyitófelvonulása 2019-ben. Fotó: Végh Csaba

Tavaly hatalmas parádéval indult a 19. Bartók Plusz Operafesztivál. Tíz napon át volt az opera fővárosa Miskolc. Idén viszont a koronavírus a hagyományos operaünnep szervezését is ellehetetlenítette. A szervezők és a város folyamatosan egyeztet. A legfontosabb program, a José Carreras koncert várhatóan nem marad el.

 - Át fogjuk helyezni új időpontra, de erről akkor tudunk nyilatkozni, amikor már látjuk a járvány végét. A szokásos tíznapos fesztivál, az nyilvánvalóan nem tud megtörténni – tájékoztatott Kesselyák Gergely, a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója. 

Kép
Kesselyák Gergely | Fotó: Mocsári László

A szervezők azért dolgoznak, hogy így se maradjanak a miskolciak opera nélkül. Az egyik legnépszerűbb program, az ezrek operája is veszélybe került idén. A szervezők folyamatosan készítik a műsorterv-variációkat. Egy nyári program elkészült, de ahogy az idő halad, már az is egyre inkább veszélyben van. A legbiztosabbnak most az tűnik, hogy decemberben lesznek programok.

- Ahogy telik az idő, naponta menekülünk az időben tovább és tovább. Elkészítettünk egy háromnapos programot is, ami már viszont decemberre vonatkozik. Ha nem tudnánk a négynapos fesztivállal sem nyáron, sem ősszel előjönni, akkor a karácsonyt megelőző időszakra van egy háromnapos tervünk. Ez már persze már más műsorokat tartalmaz – nyilatkozta Kesselyák Gergely. 

A fesztivál nem marad tehát el, de sok kérdés még bizonytalan a koronavírus járvány miatt. Egy dolog azonban biztos, 2020-ban sem marad opera nélkül a miskolci közönség, de a 20. jubileumi hagyományos fesztivált várhatóan jövőre tartják majd meg teljes pompájával.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.