Ugrás a tartalomra

Több mint 30 filmet neveztek eddig a Bujtor István Filmfesztiválra

Létrehozva
Harminckét nevezés érkezett eddig a Bujtor István Filmfesztiválra, amelynek versenyprogramjára alkotók, műhelyek, studiók filmjeit várják május 31-ig - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

A Balázs Béla-díjas művész életművére fókuszáló eseményt augusztus 17-től 20-ig rendezik meg Balatonszemesen.
A filmes mustára benevezett alkotások között szerepel a járványra reflektáló munka, 96 perces nagyjátéfilm, Bud Spencer és Terence Hill alakját megidéző animációs alkotás és olyan film is, amelyben az alkotók klippszerűen dolgoznak fel egy társadalmi történetet - mondta el a műsorban a fesztivál igazgatója, Lutter Imre producer, előadóművész. A fesztiválra május végéig amatőr, pályakezdő és profi filmesek egyaránt jelentkezhetnek - tette hozzá.
A versenyprogramba tavaly január 1-je után elkészült vagy korábbi, de még be nem mutatott fikciós rövid- és egészestés játékfilmekkel, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, animációs alkotásokkal, versfilmekkel és a járvány veszélyeire tekintettel otthoni körülmények között mobiltelefonnal forgatott filmmel is lehet nevezni - közölte a fesztivál igazgatója. A fesztiválon a fő program, a versenyfilmek vetítése, a pódiumbeszélgetések és az Ötvös Csöpi-filmek hagyományos vetítése mellett számos zenei, gasztro- és családi esemény várja a lágotatókat. 
A fesztivál fővédnöke Bujtor Judit, Bujtor István özvegye, a zsűri elnöke Janisch Attila érdemes művész, Balázs Béla-díjas filmrendező.
Az egyes műfaji kategóriák nyertesei egymillió forintos megosztott díjazásban részesülnek, és elnyerik a Bujtor István-díjat, Árvay Zolta képzőművész alkotását, amely Bujtor István hajójának, a Tamangónak kicsinyített, aranyozott mása.
A verseny nevezési feltételei és a jelentkezési lap a www.vers.hu/bujtorfilmfesztival oldalon található - közölte a fesztivál igazgatója.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.