Ugrás a tartalomra

Online Miskolci Könyvnapok a megyei könyvtárban

Létrehozva
Az Ünnepi Könyvhét júniusi rendezvényei az idén – a járványveszély miatt – Miskolcon is elmaradnak, de csak a könyvtéri és a könyvtári találkozók, dedikálások, beszélgetések - tájékoztatta portálunkat a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár.

A következő napokon a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár honlapján, közösségi oldalán több új könyvet is bemutatnak, ezek mellett különböző játékokkal, visszaemlékezésekkel, képösszeállításokkal igyekeznek felidézni a korábbi könyvhetek hangulatát, és felhívni a figyelmet a könyvre, az olvasásra.

A 91. Ünnepi Könyvhét júniusi rendezvényeit karanténba szorította a koronavírus. Azt ma még senki sem tudja megmondani, mikor lehet majd nagyobb tömeget vonzó szabadtéri rendezvényt tartani. Pedig a személyes találkozások nagyon fontosak lennének. Ahogy azt annak idején Supka Géza, a könyvhét megálmodója megfogalmazta: „Az évnek egyik napján (...) az ország minden városában és falujában könyvnap rendeztessék, amely (...) az írót és a közönséget közvetlen kontaktusba hozza egymással, hogy ezen a napon egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az utcára, éspedig ingujjban, közvetlen, bohém formában.”

Az idén minden kicsit másképp lesz. A miskolci Erzsébet tér most nem változik könyvtérré, és a könyvtárak is csak részlegesen tartanak nyitva. Ha a járványveszély elmúlik, ha már nem kell a fertőzéstől tartanunk, természetesen lesznek majd könyvtári kötetbemutatók, ahol találkozhatnak az írók és az olvasók, és természetesen dedikáltatni is lehet az új könyveket.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.