Ugrás a tartalomra

Vasárnap pótolták a pénteken félbeszakadt előadást

Létrehozva
A Francia rúdugrás június 12-i premierjét a szélsőséges időjárási viszonyok miatt kénytelen volt megszakítani a Miskolci Nemzeti Színház.
Kép
Fotó: Éder Vera

Azonban semmiképp nem akarta cserben hagyni Arany bérletes nézőit, valamint a meghívott egészségügyi dolgozókat a teátrum, így rendkívüli módon vasárnap tartotta meg a pénteken félbeszakadt előadást a színház. 

A Francia rúdugrás című magyar vígjátékról ITT írtunk részletesen. 

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

 

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.