Ugrás a tartalomra

Szabó Lőrinc 120 - pályázat fiataloknak

Létrehozva
A Spanyolnátha művészeti folyóirat alkotói és művészeti pályázatot hirdet hazai és határon túli magyar anyanyelvű középiskolásoknak és felsőoktatási intézmények hallgatóinak.
Kép

A Spanyolnátha művészeti folyóirat Szabó Lőrinc 120 címmel, a  költő születésének évfordulója alkalmából hirdette meg idei pályázatát.  A korábbi években először Kaffka Margit, majd tavaly Ady Endre munkásságára emlékeztek meg ily módon a folyóiratban, a Színészmúzeumban rendezett Közelebb sorozatban és az SPN Műhelytáborokban.
 
2020-ban is több tematikára lehet pályázatot benyújtani, egészen augusztus 16-ig.  A zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat a Spanyolnátha művészeti folyóirat közli, az alkotók meghívást kapnak a 6. SPN Műhelytáborba (Tiszaörs-fürdő, 2020. szeptember 18-20.), műveiket a téli  Önök kerték Kertfesztiválon is bemutatják, ahová szintén várják a díjazottakat. A legjobb alkotások készítői bemutatkozási lehetőséget kapnak a folyóirat Szabó Lőrinc Közelebb című rendezvényén, a miskolci Színészmúzeumban is.  Emellett a pályázók értékes könyv- és ajándékjutalomban részesülnek, részt vehetnek az INTRO Tehetséggondozó és Művészetpedagógiai Program kreatív témanapjain, a Spanyolnátha Nemzetközi Mail Art Művésztelepen, Hernádkakon. A kiemelkedő műveket beküldők lehetőséget kapnak a folyóirat gyakornoki programjában való részvételre.  A részletes felhívás a folyóiratban ITT olvasható.

 

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.