Ugrás a tartalomra

Különlegességekkel nyit a Triennálé

Létrehozva
Újdonságokat és új alkotókat is ígért Kónya Ábel az idei kiállításmegnyitóra. A rendhagyó tárlatot már július elsejétől megtekinthetik a látogatók, a díjátadó azonban csak július 25-én lesz.
Kép
Legutóbb 2017-ben rendeztek Grafikai Triennálét Miskolcon. (Fotó: Mocsári László)

Huszonnyolcadik alkalommal ad helyet Miskolc városa a magyar művészi grafika legfontosabb hazai eseményének. Az 1961-ben még biennálé formában induló, majd 2008-tól kezdődően háromévente megrendezett Miskolci Grafikai Triennáléval a Miskolci Galéria azt a szándékát szeretné megerősíteni, hogy olyan fóruma legyen a magyar grafikának, ami több, mint az aktuális trendek ismertetése vagy egy merev hagyomány megerősítése: a kortárs alkotások összességének esszenciáját szeretnék bemutatni.
Keresik a műfaj aktuálisan legizgalmasabb, szakmailag leghitelesebb, minőségében kiemelkedő megnyilvánulásait – generációra, a kifejezés választott formájára vagy technikájára való tekintet nélkül. Kónya Ábel, a Herman Ottó Múzeum Miskolci Galériájának tagintézmény-vezetője elmondta, sok újdonsággal találkoztak idén. – Több frissen végzett grafikustól kaptunk nagyon magas színvonalú munkákat, így új nevekkel találkozhatnak a látogatók. Valamint arról is beszámolhatok, hogy van olyan nyomat, amire korábban még nem volt példa. Ez háromdimenziós, virtuális információt is hordoz, ami egy szoftver segítségével dekódolható. Érdekes tehát ahogyan összekapcsolja az alkotó a kétdimenziós sík nyomatot a háromdimenziós térrel – magyarázta.
A Miskolci Grafikai Triennáléra kizárólag három évnél nem régebbi műalkotásokat küldhettek be a jelentkezők: kettőszázkilencvenegy művész hétszázötvenhat munkáját nézte át a zsűri, aminek tagjai között művészettörténészek és grafikusművészek is voltak. – A korábbi évekhez képest újdonság, hogy kétkörös volt a zsűrizés. Végül nyolcvanegy alkotó százharmincnégy munkáját választottuk ki. Szempont volt, hogy 2020-ban az adott grafika mennyire tükrözi a mostani folyamatokat, egy technikán belül mennyire magas színvonalú a megvalósítás, valamint figyelembe vették a kiállítóterek volumenét. Ezek következménye lett, hogy több értékes munka is kiesett a rostán – mondta Kónya Ábel.
A Miskolci Galéria távlati tervei között szerepel, hogy a magyar grafikát a tárlat bezárása után Miskolcon kívül is képviseljék. Ennek a folyamatnak fontos lépcsője a Krakkói Grafikai Triennálé, a Székelyföldi Grafikai Biennálé és a Miskolci Grafikai Triennálé között idén nyáron deklarált szoros szakmai együttműködés.
A kiállítás július 1-től, szerdától október 3-ig látogatható új nyitvatartási időben, keddtől vasárnapig 9-17 óráig. Az ünnepélyes díjátadó időpontja július 25-e, szombat délelőtt 11 óra lesz. A hagyományoknak megfelelően a három évvel ezelőtti fődíjasok kamaratárlata is várja a közönséget: Jónás Péter grafikusművészé és Varga Éva szobrászművészé.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.