Ugrás a tartalomra

Nem maradunk fúvós zene nélkül

Létrehozva
Az esős időjárás miatt le kellett mondani a múlt heti alkalmat, most vasárnap azonban pótolják: több helyszínen is hallhatjuk majd a Perecesi Bányász Fúvószenekart.
Kép
Vasárnap három koncertet is adnak. (Fotó: Mocsári László)

Közismert, kellemesen fülbemászó dallamokat játszanak majd – mondta Gecse Attila zenekari tag. Korábban olyan népszerű turisztikai helyszínen is felléptek már, mint Miskolctapolca.

„Szeretnénk a szívet-lelket felmelegítő fúvós zenét ismét közel vinni az emberekhez”, fogalmazott, hozzátéve: azt tapasztalták, hogy a miskolciak szeretik, sok embernek fontos, így jött az ötlet, hogy „elviszik” a közösségi terekre.

Ennek megfelelően nem állnak meg Miskolctapolcán: most vasárnap délután 4 órától az egykori Mesecukrászda mellett, 5-től a 23-as avasi postánál, 6 órától pedig a Pattantyús általános iskola mellett lépnek fel.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.