A Centrál Színház saját halottjának tekinti a művészt, végső búcsúztatásának időpontjáról később adnak tájékoztatást.
Verebély Iván 1937. december 7-én született Budapesten. Édesapja sokáig a Vígszínház orvosa volt. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanult, 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
A művész 1961 és 1963 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, 1963 és 1968 között a Nemzeti Színházban játszott. 1968-tól a Vidám Színpad, 2008-tól a Centrál Színház társulatának tagja volt.
Kiváló komikus volt, kabarédarabokban és vígjátékokban egyaránt láthatta a közönség. Sajátos humor és sokoldalúság jellemezte. Gyakran szerepelt játékfilmekben és tévéfilmekben. Színházi szerepei mellett szinkronizált is. A Centrál Színházban legutóbb a My Fair Lady és az Illatszertár című produkcióban játszott.
A Jászai Mari-díjat 1972-ben kapta meg. A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét 2008-ban, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét 2019-ben vehette át. 2012 óta a Centrál Színház örökös tagja.
Elhunyt Verebély Iván
Létrehozva
Életének 83. évében elhunyt Verebély Iván Jászai Mari-díjas színművész, a Centrál Színház társulatának tagja - tudatta a színház szerdán Facebook-oldalán.
Ez is érdekelhet
Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.