Ugrás a tartalomra

Virágzó Népművészet – kiállítás a Fügedi Márta egyesületnél

Létrehozva
Pénteken tartotta a XVI. Virágzó Népművészet tárgyalkotó pályázat díjátadó ünnepségét a Fügedi Márta egyesület. Egyúttal egy kiállítást is megnyitottak a pályázatra beérkezett anyagból.

A Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban Veres Pál polgármester nyitotta meg a tárlatot.

Köszöntőt Kovács J. Attila, a BOKIK Kézműipari tagozatának alelnöke mondott.

A kiállítást szakmailag Viszóczky Ilona, a Herman Ottó Múzeum etnográfusa értékelte.

A programban közreműködött Ács Gyula népzenész és Csáki Péter előadóművész.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

Szombaton délelőtt 11 órától újabb kiállítást nyitnak meg egyébként a Fügedi Márta Népművészeti Egyesületnél. Műhelyfoglalkozások – műhelydarabok, ez a tárlat címe.

A kiállításon bemutatkoznak a Csoóri Sándor Alap támogatásában megvalósult Műhelyfoglalkozások című tanfolyami programban résztvevők.

Megnyitó beszédet Kiss Gabriella népi ékszerkészítő, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének alelnöke, népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere mond majd.

A kiállítás október 18-áig, csütörtöktől vasárnapig, 10 és 17 óra között a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.