Ugrás a tartalomra

Népi mesterségekkel ismerkedtek

Létrehozva
A Mesterségek ünnepe idén is változatos hagyományőrző programokat vonultatott fel az alkotóházban.
Preview Image
Végh Csaba képgalériája

Népművészeti és kézműves vásárral, mesterség bemutatókkal, látványműhelyekkel és játszóházi foglalkoztatókkal várta a kicsiket és nagyokat szombaton a Mesterségek Ünnepe Másként című program a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.

A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület által szervezett program részeként kiállítás is nyílt a házban Műhelyfoglalkozások - műhelydarabok címmel.  A tárlaton bemutatkoznak a Csoóri Sándor Alap támogatásában megvalósult Műhelyfoglalkozások című tanfolyami programban résztvevők. A kiállítás október 18-áig tekinthető meg.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.