„A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót egységbe fogja; a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti” – mondta Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész, akinek kezdeményezésére az UNESCO 1975-ben a zene világnapjává nyilvánította október 1-ét. A hegedűművész szerint meg kell becsülnünk a csöndet, az ezerarcú muzsikát megismerni pedig azért fontos, mert közelebb hozza egymáshoz az embereket és a kultúrákat.
Ritkán hallható alkotások csendültek fel
Létrehozva
A zene világnapja alkalmából a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, valamint a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium tanárai és hallgatói adtak koncertet a Zenepalotában. Műsoron az elmúlt háromszáz év zeneirodalmának népszerű és ritkán hallható alkotásai csendültek fel. Az előadást élőben közvetítették az interneten.
Ez is érdekelhet
Meghalt Scherer Péter
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.