A koncert abból a célból jött létre a Cimbalom Világszövetség szervezésével, az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatásával, hogy a COVID 19 járvány idején károsult zenészek lehetőséget kapjanak koncertek megvalósítására. Az est főszereplője a cimbalom, a művek szerzője és szólistája Herencsár Viktória cimbalomművész, a művészetek doktora, a Besztercebányai Művészeti Akadémia professzora, a Cimbalom Világszövetség alapítója és elnöke, Magyar Örökségdíjas, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje. A zenekari kíséretet a Miskolci Szimfónikus Zenekar szolgáltatja Szabó Sipos Máté karmester vezényletével, aki az Egri Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, több évig a Magyar Állami Operaház karigazgatója és karmestere, alapítója és művészeti vezetője az Egri Kamaraopera Fesztiválnak, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tanára, a Regionális Zenekarok Szövetségének elnöke. A zenekar mellett közreműködnek Guessous Majda Mária Junior Prima díjas énekesnő, Horváth András Ádám a magyar progresszív rock és metál szintér gitárosa, Temesi Bertalan basszusgitáros, zenei rendező, producer és Fazekas Tamás dobos, több ifjúsági zenei verseny díjazottja.
Az elhangzó kompozíciók szerzője a cimbalom lehetőségeit mutatja be három műfaj a klasszikus zene, a népzene és a rockzene ötvözésével. A természet és az élet misztikumát sugárzó művek A Nap és a Hold, Virágoskert, A rózsa, A táncos, a XVIII. század végén élt lengyel cimbalmos Jankel rabbi gyűjteményéből való dallamok ihlette A vándor és a Visztula hangjai , valamint egy tajvani népdalra épülő Örökzöld hegy című zenemű, melynek érdekessége a Kelet - Ázsiában használatos bambusz verőkkel történő megszólaltatása.
Misztikus zenei kirándulás
Létrehozva
Cimbalomystic címmel tart koncertet a Miskolci Szimfonikus Zenekar október 30-án, pénteken 18:00 órától a Diósgyőri Ady Endre Művelődési Házban. Vendégük a világhírű cimbalomművész: Herencsár Viktória lesz.
Ez is érdekelhet
Meghalt Scherer Péter
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.