Ugrás a tartalomra

Grafikai lapokat vittek el a Miskolci Galériából

Létrehozva
A Miskolci Grafikai Triennálé egyik installációjából három darab is hiányzik, de bíznak abban, hogy visszakapják.
Kép

A Miskolci Galéria az alábbi felhívást tette közzé honlapján:

Utánkövetés projekt
(avagy miért ne vigyünk haza magunkkal a kiállítótérből műtárgyat, még akkor sem, ha az egy kortárs művészeti akciónak látszik?)

Kedves Közönségünk!

A 2020-as Miskolci Grafikai Triennálén Koós Gábor installációja nagy érdeklődést keltett. Olyannyira nagyot, hogy páran a részeseivé is váltak. A kiállítás bontása és az anyagok visszaadása után derült ki ugyanis, hogy az említett műből – amely 824 db egymásra helyezett A3-as papírlapból áll – három lap hiányzik. Mint azt alább a műleírásban olvashatják, ez az installáció egyszeri és megismételhetetlen, egyedi műalkotás, azonban a kiállítás módja azt az érzetet kelthette néhány nézőben, hogy elvihető, szórólapszerű lapokról van szó. Sajnos nem. Ezért felhívást teszünk közzé annak érdekében, hogy ez a három lap visszakerüljön a saját terébe. Jelképesen és szó szerinti formában is.

Kérünk minden olyan látogatót, aki magához vett az említett grafikai lapokból, hogy – akár név nélkül – juttassa azokat vissza a Miskolci Galériába személyesen, postai úton, vagy bármilyen más megoldással. Mivel a lapok egyediek, de mégis a nagy egész részei, így tekintet nélkül arra, hogy most milyen állapotban vannak (akár hajtogatva, vagy gyűrötten is) várjuk őket vissza.

Az alkotó nevében is köszönjük mindenki közreműködését!

Kép
Ebből a grafikai installációból vittek el három lapot.

„Az érintett installáció a Chimera-Project galériában zajló átalakulására reflektált. Az installáció elkészítésének mozgatórugói a karrierem kezdetén kialakított művészi gyakorlatból erednek és a naplóírással tekinthetők rokonnak. Így került megőrzésre és archiválásra a budapesti lakásomnak bejárati ajtaja vagy a budapesti Műcsarnokban való első kiállításom során elfoglalt falrész, mint az életem és karrierem fontos állomásai, egyben mérföldkövei. Ide sorolható a galériával közös munkám. Mivel én voltam az utolsó kiállító művész és ez volt az utolsó kiállítás a galéria terében, szerettem volna rögzíteni magát a teret. A galéria egyik termének teljes felületét lenyomtattam A3-as papírlapokra. A teret a nyomtatás után nem takarítottam le és a nyomatokat ebben a térben állítottam ki. Így kialakítva egy nagyon helyspecifikus szituációt. Az így elkészült 824 db nyomatot egymásra rakva, így a lehető legkisebbre tömörítve a felületet amit a tér közepén helyeztem el.”

Koós Gábor

A hiányzó három lap:

Kép
Kép

 

Kép

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.