Ugrás a tartalomra

Újrafestett rácsok – könyv- és borbemutató a miskolci városházán

Létrehozva
Könyv- és borbemutatóra várja az érdeklődőket a miskolci Felvidék Ház.

November 4-én, szerdán délután 5 órától a városháza harmadik emeleti tanácskozó terme ad otthont a programnak.

Az est során Balázs F. Attila Újrafestett rácsok című kötetéről beszélget a szerzővel Filip Gabriella újságíró, a versekből Balázs István előadóművész olvas fel.

Ezt követően Heit Lóránd, a Kárpátok Bora program koordinátora mutatja be és kóstoltatja a felvidéki Geönczeöl Pincészet borait.

Közreműködnek a miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc zeneiskola diákjai és Ritter József gitárművész.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.