Ugrás a tartalomra

A Csodák vándorai a Művészetek Házában

Létrehozva
Kedden nyitották meg Illyés Bence fotókiállítását a miskolci kulturális intézményben.

A judaisztika szakot végzett fotóriporter tárlata egy idáig többnyire ismeretlen, rejtett jelenséget, a magyarországi nemzetközi zsidó zarándoklatok világát mutatja be. A többségi társadalom nézőpontjából vizsgálódik Illyés Bence, aki képeivel a spiritualitásra fókuszál.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

A képek készítője keresztény emberként egy belső sugallatra döntött úgy, hogy felkeres egy haszid zsidó zarándoklatot. Az ott tapasztaltak a meglepetés varázsával hatottak rá. A Csodák vándorai című kiállítás a tisztelet hangján szólva mutatja be a múltját mély odaadással ápoló kicsi közösséget.

Kép

Az Amerikai Nagykövetség támogatásával létrejött kiállítás november 30-áig tekinthető meg.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.