Ugrás a tartalomra

Vegetáció: hangsúlyos témájú képsorozattal készült a díjátadóra

Létrehozva
Gulyás Andrea Katalin nyerte idén a Mazsaroff-díjat.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Tizenharmadik alkalommal adták át Mazsaroff-díjat a Miskolci Galériában a magyar kultúra napján. A vírushelyzetre való tekintettel a galéria „csökkentett üzemmódban” működik, ezt tükrözte az átadó is.
- Nagyon várjuk már, hogy visszatérjenek a látogatók; a művek alszanak, kelnek és fekszenek a nappal, de publikum nélkül a galéria kietlen terep – fogalmazott köszöntőjében Kónya Ábel, a Miskolci Galéria vezetője.

Emlék és lehetőség

A díjat 2008-ban alapította Nikolaeva Mária, Mazsaroff Miklós festőművész özvegye, dr. Nikolaeva Mária, aki azt is elmesélte a mostani átadón, mi késztette a fiatal művészek patronálására.
- A férjem 23 évvel ezelőtt halt meg. Az emberek hamar felejtenek, szerettem volna, hogy a neve egy évben egyszer újra felbukkanjon, legalább, amíg élek. A fiatal művészeknek nehéz dolguk van – a férjemnek is az volt. Remélem, ez a díj segít abban, hogy szélesebb kör előtt is bemutatkozhassanak, megragadjon a nevük.

Kép

Egy kifejező cím

A Mazsaroff-díjat idén Gulyás Andrea Katalin képzőművész kapta. A szokással ellentétben a tavalyi díjazott, Dombóvári Ágnes munkáiból idén – érthető okok miatt – nem készült kiállítás. Ehelyett Gulyás Andrea Katalin három, tavaly télen készült munkáját mutatta be a galéria. A harmincnégy éves művésznő elmondta, hogy a sorozat címe: Vegetáció.
- Ez a kifejezés, ha a természetre vonatkozóan használjuk, életet jelent, míg az emberre nézve negatív kicsengése van.
Gulyás Andrea Katalin Mezőszemerén él szintén képzőművész férjével. Képeihez a vidéki környezetből merített ihletet. 
 

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.