Ugrás a tartalomra

Elhunyt a színház Örökös tagja

Létrehozva
Életének 76. évében elhunyt Pindur István, a Miskolci Nemzeti Színház Örökös tagja – tudatta pénteken az intézmény igazgatósága.

Pindur István kezdetben színpadmester, majd műszaki vezető és szcenikus volt, aki a színház előadásainak díszleteit alkalmazta színpadra. Az utóbbi években pirotechnikusként segítette a színház munkáját, a Producerek próbafolyamatában még aktívan részt vett, és A helység kalapácsa táncjátékban szintén számíthattak volna rá.

„A Miskolci Nemzeti Színház Pindur Istvánt saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Emlékét szeretettel őrzi a Miskolci Nemzeti Színház társulata és minden dolgozója” – írták.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.