Ugrás a tartalomra

Átadták a Felemás Farsang díjait

Létrehozva
A jelenlegi járványhelyzethez igazodva szűk körben, kizárólag a szervezők és a nyertesek jelenlétében adták át a nagy sikerű Felemás Farsang elnevezésű játék díjait.

Februárban játékra invitálta a látogatókat a Herman Ottó Múzeum, hogy életre keltsék az intézmény Képtárában megtalálható alkotásokat úgy, hogy megjelenjen abban a felemás-tematika. Azt, hogy ezt a „felemásságot” hogyan építik bele a pályaművekbe, a játékosok fantáziájára bízták. Végül a február 17-i határidőig húszan pályáztak harmincnyolc alkotással, ők szálltak versenybe a három tagú szakmai zsűri elismeréséért, akik az első három helyezettet díjazták. Volt azonban közönségdíj is: a Facebookon közzétett művekre ugyanis március 1. éjfélig lehetett szavazni.

Kovács Zalán közönségdíjas az általa választott portréval (fotó: Baranczó Benedek/HOM)

A díjátadó kezdetén Pirint Andrea, a Herman Ottó Múzeum Képzőművészeti Tárának vezetője köszöntötte a vendégeket. Kiemelte, hogy számukra a festmények élnek, sok esetben becenevet kapnak, gyermekeikként tekintenek rájuk. Épp ezért támogatta a Felemás Farsang ötletgazdáinak játékos tematikáját, ami által a festmények, és általában a képzőművészet az online térben, interaktív módon juthatott el a közönséghez. 

Pirint Andrea (jobbra)

A díjak közül elsőként a közönségdíjat hirdették ki. A nyertes Kovács Zalán alkotására kétszázhetvenegy lájk érkezett, ezzel magasan nyerte a szavazást. Mint kiderült, az iskolában a rajztanár hívta fel a figyelmét a játékra, és – mint gyakorlott múzeumlátogató – azonnal élt is a lehetőséggel, így ő volt a verseny legfiatalabbja is egyben.

A szakmai díjazottak közül a harmadik „Laura majma” lett, ami a szervezők és a zsűri elmondása szerint a mezőny egyik leghumorosabb alkotása volt. Bukovenszki-Nagy Eszter három pályázattal is versenybe szállt, mindhármat Aba-Novák Vilmos műve ihlette. A nyereményeket Rónyai Krisztina osztályvezető, a játék ötletgazdája adta át.

A képzeletbeli dobogó második fokára a Perecesi Fekete Gyémánt Bányász Nyugdíjas Klub állt. Barabás Miklós 1854-es, a Degenfeld családot ábrázoló festményének parafrázisa sokak szívét, így a zsűriét is elnyerte. A második helyért járó jutalmat Pirint Andreától vehette át a klub jelenlévő képviselője. 

Bukovenszki-Nagy Eszter és Szegletes Andrea, háttérben a választott alkotásokkal

A verseny első helyezettje Szegletes Andrea lett, aki Dési-Huber István Sakkozó című festményének újraértelmezésével pályázott. Az első helyért járó nyereményeket Kónya Ábeltől, a Miskolci Galéria vezetőjétől vehette át, aki záró mondataiban méltatta a versenyzők kreativitását. 

Erre a jövőben is szükség lesz, hiszen az esemény végén a szervezők hozzátették: a Felemás Farsang sikerén felbuzdulva terveznek még hasonló, képzőművészeti alkotásokra épülő játékos megmérettetést. 

A játék szervezői, valamint a Herman Ottó Múzeum vezetősége ezúton is szeretné megköszönni azoknak a partnereknek az együttműködését, akik felajánlásaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a játék nyertesei nívós nyereményekkel gazdagodhattak.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.