Ugrás a tartalomra

Főszerepben: a frontvonalban dolgozók

Létrehozva
A Miskolci Nemzeti Színház is csatlakozik a kaposvári Csiky Gergely Színház „Köszönjük nektek, veletek vagyunk” kampányához.

– A kezdeményezés célja, hogy tisztelegjünk az egészségügyi dolgozók, orvosok, ápolók, mentők, rendőrök, katonák, bolti dolgozók, tanárok, önkéntesek és mindazok áldozatos munkája előtt, akik mindannyiunk biztonságáért dolgoznak minden nap minden percében – olvasható a színház hivatalos Facebook-oldalán.

Arra kérik nézőiket, hogy március 27-én a Színházi világnap alkalmából, az esti előadások kezdetekor, tehát 7 órakor nyissanak ablakot vagy álljanak ki erkélyeikre, hogy egy közös tapssal fejezzük ki hálánkat a frontvonalban dolgozóknak.

A miskolci teátrum kulisszák mögötti videósorozata, A „Deszka népe” is különkiadással jelentkezik a színházi világnap alkalmából, amelyben az intézmény művészei és munkatársai is megosztják a nézőkkel, számukra melyik előadás volt a legemlékezetesebb a teátrumban töltött évek alatt.

A „Köszönjük nektek, veletek vagyunk!” kampányhoz a hazai táncegyüttesek is csatlakoznak. A frontvonalban dolgozókra hívja fel a figyelmet szombaton megjelenő videójával a Nemzeti Táncszínház is, amelyben a Miskolci Balettet Kozma Attila művészeti vezető képviseli.

Korábban írtunk róla, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekar is csatlakozott a kampányhoz, és visszahozzák a tavalyi hálataps intézményét a köszönetnyilvánítás szimbólumaként. A zenekar legfeljebb online eseményeket, koncerteket tartott az utóbbi hónapokban, így a művészei számára is elmaradt a biztató visszajelzés. Így arra kérnek mindenkit, hogy a „nekik szánt” elismerést közösen irányítsuk olyan helyre, ahol még inkább kell a megerősítés, ahol jó helyet talál a hála.

Ez is érdekelhet

Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.