Ugrás a tartalomra

Dolgoznak a munkagépek: kívül-belül átalakul a múzeum

Létrehozva
A Herman Ottó Múzeum jelenlegi épülete többek között egy kétszintes kiállítótérrel bővül.
Preview Image
Képgaléria: Juhász Ákos

Aki gyakran jár arra, az utóbbi napokban már észrevehette a Herman Ottó Múzeum takarásában tartó munka nyomait, a kanyarodó teherautókat, munkagépeket. Lassan eltűnik az épület mögötti dombrész, hogy helyet adjon a bővítésnek.

– A múzeum hátsó traktusában jelenleg is tartó fejlesztés 2016-ban indult. Most jutott el az építkezési fázisba, túl vagyunk a régészeti megfigyelésen is – mondta lapunknak dr. Szolyák Péter igazgató. – A terv: olyan múzeumbővítés, ami egyrészről a látogatószám növekedését célozza, másrészt bővül a képtár is.
A fejlesztés kapcsolódik a Barna György-féle gyűjteményhez is. Szintén megújul ugyanis az a műhelyépület, amit 2008-ban készült, és eredetileg a bükkábrányi ősfák konzerválásához nyújtott megfelelő körülményeket. Ez a jövőben restaurátorműhelyként kap új szerepkört.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Szilánkok és pénzérme

A földmunkák előtt természetesen végeztek régészeti megfigyelést és leletmentést is. – A domboldalban előkerült egy olyan, talán 19. századi épület, ami zöldségtároló lehetett. Találtunk benne egy pénzérmét is, aminek a megtisztítása még hátra van; ha leolvashatóvá válik róla valamilyen dátum, közelebb kerülünk az építmény pontosabb kormeghatározásához is.

Néhány darab kovaszilánk is előkerült a feltárás során, ami utalhat emberi jelenlétre. Azonban ez nem meglepő, hiszen az Avas északi része egyetlen nagy őskori régészeti lelőhelyként is értelmezhető.

Kép
Így néz ki majd az új épület a látványtervek szerint.

Kívül-belül

Az átalakítás során nem csak külső munkák zajlanak, arculatot vált a Herman Ottó Múzeum főépületének földszinti fogadótere is. A leírás szerint az új épületrész az aulához kapcsolódik, ahol az emeletre vezető lépcső alá kerül egy nagy kapacitású új vizesblokk, akadálymentes mosdókkal, kismama- és bababarát kialakítással. Mindemellett új ruhatár, és a meglévő információs-vagyonőri pulttól elkülönített látogatói pénztár készül. Az emeletre érkezve egy galériás kialakítású, tágas közlekedő tér nyílik majd. Innen lesznek megközelíthetőek a képzőművészeti kiállítások, a bolt-kávézó és a tetőterasz is.

Kép
A megújuló belső tér látványterve.

A fejlesztés eredményeként bővülnek a múzeum program- és kiállítás-szervezési lehetőségei.  A projekt teljes mértékben támogatásból valósulhat meg, melynek összege meghaladja a 974,5 millió forintot. A fejlesztés várhatóan 2022 tavaszára készül el. 

Ez is érdekelhet

Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.