Ugrás a tartalomra

Dzsudló is Miskolcon kezdte a szövegelést

Létrehozva
A Slam Poetry Miskolc üzemanyagát a tehetséges fiatalok jelentik.
Kép
A félszázadik klubeseményükre várnak. Fotó: Mocsári László

A slam poetry irodalom. A slam poetry nem irodalom. Mindkét megállapítást kijelentették már az utóbbi 15 évben, mióta a műfaj Magyarországon is beszivárgott a köztudatba. Rövid gyorstalpaló: a slam poetry egy olyan, Amerikából induló előadói műfaj, ahol saját művét mondja el a fellépő közönség előtt. A produkciót többnyire pontozzák. Nagyjából ennyi. A szöveg rímelhet, de nem muszáj. Hasonlíthat rapszöveghez, vershez, prózához vagy akár egyikhez sem. Szórakoztathat, elgondolkodtathat, hidegen hagyhat. Legfeljebb időbeli megkötés van, formai, tartalmi nem jellemző.

A slammerek között rendre akadnak kezdők, akik csak most ismerkednek a saját képességeikkel és az irodalommal, valamint olyan profi szövegelők, akik a Petőfi-Baudlaire-Bödőcs skálán ugrálnak oda vissza. Szóval a slam poetry nem irodalom szigorúan véve, de akár az is lehet. Egy biztos: Miskolcon 2014-től kezdve nagy népszerűségnek örvend a műfaj. A lehetőségekről és a jövőről Barcsai Lászlóval, a helyi slam poetry klub vezetőjével beszélgettünk.

- Tavaly februárban tartottuk a 49. klubeseményünket a Helynekem színpadán – meséli Laci, aki kulturális szervezőként tevékenykedik. – A közönségünk és többnyire a fellépőink is a helyi középiskolásokból állnak össze. Persze vannak idősebb, a műfajban jelentős sikereket elérő tagjaink is. A helyi slam közösség főként ugródeszkaként működik: lehetőség nyílik a fiatal szerzőknek a bemutatkozásra. Itt kezdett Irlanda Kristóf, aki aztán a szépirodalom felé vette az irányt, vagy Maier Péter és Juhász Marci, akik csapatban országos bajnokságot is nyertek (ilyet általában évente rendeztek a járványhelyzet előtt). Őket egyébként a popzenét követők Young Majréként és Dzsudlóként ismerhetik.

Pop és költészet

A költészetben megjelentek az úgynevezett slammer költők, akiknek külön polca is van egyes könyvesboltokban. Ők egytől egyig felléptek már a miskolci klubokon.

- Simon Márton vagy Závada Péter neve a slamtől függetlenül is ismert. Mindketten sikeres költők, Péter pedig az egykori Akkezdet Phiai nevű legendás undergrund formáció tagja. Egyébként az együttes másik felét alkotó Saiid is slammer, méghozzá többszörös bajnok. Akik a költészetben jártasak Pion István és Csider István nevét is ismerhetik, akik szintén a szcéna elismert fellépői – mesélt a slamben rejlő lehetőségekről Barcsai László, aki már nagyon várja a teljes nyitást, hogy újra havi rendszerességgel működhessen a miskolci slam klub. Arra a kérdésünkre, hogy készülnek-e valamilyen extrával az 50. klubestre, azt felelte, hogy ha végre meg tudják rendezni az eseményt, az már önmagában extra lesz.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.