Ugrás a tartalomra

Lélekgyógyító szavak – eredményt hirdettek Miskolc írói pályázatán

Létrehozva
„Az én történetem” című pályázatot még januárban hirdette meg az önkormányzat.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A járványhelyzet adta lehetőségek mellett, de amennyire lehetett, ünnepélyes körülmények között hirdettek eredményt azon az irodalmi pályázaton, amelyet még januárban, a magyar kultúra napjának apropóján írt ki a miskolci önkormányzat.

Az eredményhirdetésen Miskolc polgármestere köszöntötte a megjelent alkotókat. Veres Pál úgy fogalmazott: a világjárvány nem csupán a testre, de a lélekre is hatással van. – Ennek a hatásnak a kezelése során fel fog értékelődni az értékes, érzékeny emberi szó ereje. Úgy gondolom ezért, hogy nagy szerep fog jutni a művészeknek, és különösen az írott szó művészeinek. Éppen ezért a korábbinál is nagyobb szerep jut majd az ilyen és ehhez hasonló pályázatoknak, hiszen ezek révén díjazni tudjuk azokat, akik folyamatosan tesznek azért, hogy a lélekgyógyítás elindulhasson – mondta a városvezető. 

A felhívásra negyvenhárom alkotó hatvanhét műve érkezett be, próza és vers kategóriában. A legfiatalabb pályázó tizenegy éves volt, a legidősebb csaknem nyolcvan esztendős – ezt már Tóth Csaba, a miskolci polgármesteri hivatal kulturális, sport és rendezvényszervezési osztályának vezetője mondta el érdeklődésünkre.

– A pályázatot a magyar kultúra napján indítottuk és a magyar költészet napján, vagyis április 11-én hirdettük ki az eredményt online, ma csupán a díjátadót tartottuk. Úgy érezzük ez a két jeles nap méltó keretet ad úgy a felhívásnak, mint a beérkezett alkotásoknak – tette hozzá.

Kép

A pályaműveket háromtagú zsűri – Csorba Piroska, Fecske Csaba és Fedor Vilmos – bírálta el. Fedor Vilmos a minap.hu-nak azt mondta, az alkotók teljes egyetértésben döntöttek a helyezettekről.

Lukács Léna a 10-14 éves kategóriában lett az első helyezett. A kaffkás diák a Híradónak elmondta, Felhősárkány című munkájának témájául a Bükköt választotta. – Kiskorom óta nagyon szeretek olvasni illetve történeteket írni, ezért is pályáztam. Az erdőbe négy és fél éves korom óta nagyon sokszor járunk ki, közel áll hozzám és családomhoz a természet, nagyon szeretünk kirándulni – mondta a diák.

A díjazottak:
I. kategória (10-14 évesek)

1. Felhősárkány jeligével Lukács Léna 
2. Dóri könyve jeligével Elek Dóra
3. Holdsugár jeligével Illés Melinda

II. kategória (14-18 évesek)
1. Lee Annácska jeligével Ladányi Anna
2. Dalma jeligével Pásztor Dalma
3. Időutazás jeligével Kónya Polett

III. kategória (felnőttek)
1. Kereszt jeligével Nagy Krisztina
2. Zebratinta jeligével Zemenszky Kitti
3. Vértes jeligével Nyitray György

Különdíjat kapott Lona jeligével Szűcs Ilona „Veled” című verse.

Ez is érdekelhet

Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.