Ugrás a tartalomra

Helyfoglaló: király videók készültek a húrszaggató versenyről

Létrehozva
A voksolók a város zenei hőskorát megidéző kemény rockot szerették leginkább, míg a szakmai zsűri az egyedi hangzást értékelte.

Ezt mutattja legalábbis, hogy a MIKOM-díj közönségszavazásán nagy csatát vívott a Tisztakosz nevű formáció és a Torz együttes. Végül utóbbi lett a győztes. A zenei verseny résztvevői egy-egy 15 perces minikoncerttel mutatkozhattak be a Helynekem színpadán a szakmai zsűri előtt.

A Helyfoglaló Miskolc eredménye:

1. hely: Arrange Service
2. hely: Paliék
3. hely: Our Last Drop

Az eseményről készült, ütős videókat az alábbiakban láthatják.

Gedeon András produkciója

Színpadon a Március együttes, akik Debrecenből érkeztek

Az Absuloth zenekar zúzós produkciója

Egyedi Fúziós muzsikával jelentkezett a miskolci Steelo formáció

Színpadon a Bring Me Green

 
Coolságuk teljes tudatában különleges hangulatú nyugizenét játszott az Arrange Service, akiket a szakmai zsűri a verseny legjobbjának ítélt

Húrtépéssel és angol nyelvű számokkal jelentkezett a Collisborn

Metalcore-ral robbantott a miskolci D/Scord

A MIKOM-díjas miskolci rockbanda, a Torz videója

A szavazók szerették a szintén keményvonalas Tiszta kosz együttest is

Pörgős undergrund, ötletes szöveg, korai Kispált idéző hangulat: ezt hozta a Paliék

Dinamikus, nyakfájdítóan fejrázós zenékkel készült az Our Last Drop

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.