Ugrás a tartalomra

Kötetbemutatóval tért vissza a Miskolci Galéria

Létrehozva
A program részeként újra látogathatóvá vált az ősszel nyílt Hazatérés című tárlat is.
Kép
Hat hónap után várja ismét programokkal a látogatókat a Miskolci Galéria. Fotó: Juhász Ákos

Több mint féléves kényszerű szünet után F. Balogh Erzsébet Hazatérés című kötetének bemutatója volt az első nyilvános rendezvény a Miskolci Galériában. A program szorosan kapcsolódott az alkotóművész hónapokkal ezelőtt megnyílt tárlatához, ami a program részeként most ismét láthatóvá vált a közönség számára is.

Az eseményen előbb Kónya Ábel, a galéria első embere köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta: nagy öröm számára újból vendégeket látni a Rákóczi-házban. „A Hazatérés kiállításnak egészen június hatodikáig meghosszabbítottuk a nyitva tartását éppúgy, mint az emberi test teljesítőképességét ábrázoló Teljesítmény című kiállításét, ami a Budapesti Illusztrációs Fesztivál tárlata. Így próbáljuk kicsit visszakapcsolódni az ősszel bezárt tereinkhez. Ezt követően június 12-én, pontosan féléves csúszással a Téli Tárlat megnyitójával várunk majd mindenkit” – mondta.

Kép

Az este további részében F. Balogh Erzsébettel, a Miskolcról indult alkotóművésszel a helyszínen Dr. Orosz Csaba képzőművész, egyetemi docens, online formában pedig Tayler Patrick Nicholas festő, művészeti író beszélgetett szülővárosról, hazatérésről, művészetről.

F. Balogh Erzsébet Hazatérés című tárlata tehát június 6-áig még megtekinthető nyitva tartási időben a Rákóczi-házban.

Ez is érdekelhet

Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.