Ugrás a tartalomra

Déjà vu - szombaton felgördül a függöny

Létrehozva
A Miskolci Nemzeti Színház május 29-én újra megnyitja kapuit a közönség előtt! Rögtön egy premierrel készül a teátrum, ezen az estén a Déjà vu című előadás lesz látható Szabó Máté rendezésében.
Preview Image
A Déjà vu előadás fotóspróbáját tartották pénteken a Nagyszínházban | Mocsári László képgalériája

Május 29-én felgördül a függöny a Nagyszínházban, ahol Szabó Máté rendezésében láthatják a nézők a Déjà vu című előadást.

A produkció Ettore Scola A bál című nagysikerű filmjének ötletét felhasználva arra tesz kísérletet, hogy néhány tipikus karakter és a korra jellemző zenék és táncok segítségével felidézze az utóbbi százhúsz év magyar történelmének szomorú vagy felemelő epizódjait.

A cselekmény egy elképzelt közösségi hely (talán egy kávézó) folyamatosan változó életét követi, a vendégekét éppúgy, mint az épületét, mely a történelem sodrában maga is átalakul, lepusztul és megújul.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.