Ugrás a tartalomra

Művészbejáró: többfunkciós térré válik a Műút szerkesztősége

Létrehozva
Visszatér Miskolcra a MissionArt Galéria is.
Preview Image
Missionart Galéria megnyitó | Mocsári László képgalériája

A Széchenyi utca 14. szám alatti helyiséget a Szépmesterségek Alapítvány bérli. Az utóbbi időben több szerepet is ellátott ez a tér: nem csak a Műút folyóirat szerkesztősége működött ott, de helyet adott egy civil kezdeményezésnek, a Cirmi Rádiónak is. A Cirmi azóta ment, a Műút azonban maradt. Sőt, kibővült szerepkörrel új jövő elé néz a bérlemény.

Kép

- A Szépmesterségek Alapítvány adja ki a Műút folyóiratot. A helyiségben a Műút folyóirat szerkesztősége dolgozik. Ezt tesszük most többfunkcióssá – meséli az esemény kapcsán Jenei László, a Műút főszerkesztője.

Kishonthy Zsolt és a MissionArt Galéria szervezésében létrejött ugyanis a Fiatal Miskolci Művészek Társasága (FIMI). A társaság olyan helyi alkotókat gyűjt köreibe, akik Miskolcon képzelik a jövőjüket. A Műút szerkesztőségében lesz egyúttal a MissionArt Galéria újranyitó miskolci kiállítóhelyisége is, a Galéria tehát – a budapesti központ megtartása mellett – visszatér Miskolcra.

Kép

A Műút és a MissionArt közösen szerveznek majd programokat erre a helyszínre. Az első ezek közül a most pénteken tartott kiállítás: a FIMI művészeinek Almási kIldikó, Csabai Renátó, Góré Szabina, Gregovszki Gábor, Horváth Rita, Ősz Gergely, Szeszák Ádám és Tóth Vivien munkáit mutatták be az eseményen. A kiállítást Bujdos Attila újságíró nyitotta meg, míg Wahorn András festőművész, grafikus, zenész, a legendás A.E. Bizottság alapító tagja szaxofonjátékával tette emlékezetessé az estét.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.