Ugrás a tartalomra

Rendhagyó kiadvány készült a tetemvári első világháborús temetőről

Létrehozva
A különleges kötetet május 28-án mutatták be a nagyközönségnek.
Kép

Tóth Arnold történész, muzeológus szerkesztette azt a kötetet, amely a tetemvári első világháborús temetőt és annak helyreállítását mutatja be. A könyv bemutatóján elhangzott, a Háromkő Egyesület a Magyar Cserkészszövetség II. Észak-Magyarországi Kerületével  együttműködve 2005-ben kezdte el kutató munkáját, melynek keretén belül a Miskolc-Tetemváron található, mindenki által elfeledett I. világháborús temető feltárását tűzte ki célul. 

- A munka előzménye, hogy a Magyar Cserkészszövetség 90-es évekbeli újjáalakulása után tizenéves cserkészekként vitt el a helyszínre bennünket az akkor már idős parancsnokunk, hogy megmutassa az utána jövő generációnak, miként merült feledésbe a hazájukért hősi halált halt honvédek emléke és mi az, amit nekünk kell majd újra értelmezni.  Talán ő sem gondolta, hogy az akkori kiscserkészek felnőtt emberként visszatérnek majd és befejezik az elkezdett munkát.

A temetőről semmilyen nyilvántartás nem állt rendelkezésünkre; sem a hivatalos szerveknek, sem a levéltárnak, de még a környéken lakóknak sem volt információjuk arról, hogy mekkora területet ölel fel a temető, hány honvéd nyughelye lehet, kik ők, hogy hívják őket és hol harcoltak, amikor halálos sebet kaptak – mondta el Jernei Péter, a II. számú cserkészkerület elnöke
 
Kiemelte, a közel 15 éven keresztül tartó munka során elvégezték a terület felmérését, a temető megtisztítását, illetve folyamatos karbantartását, a sírkövek feltárását, a hősi halottak neveinek rekonstruálását, majd ezután következett a történelmi kutatást végeztük el.

Kép

-Elmondható, hogy egy komplex rekultivációs folyamaton vagyunk túl. A munkánk végeztével a sírköveket a Honvédelmi Minisztérium támogatásának köszönhetően Miskolc önkormányzata cserélte ki – tette hozzá Jernei Péter.

A másfél évtizeden át tartó munka lezárásaként készült el a pénteken bemutatott kiadvány is  azt a kiadvány is, ami az  első világháborús temető történetét és sírkataszterét foglalja magában.
 

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.