Ugrás a tartalomra

Új helyszínen várják a gyerekeket a középkorba

Létrehozva
Pajta játék-tárnak nevezték el a programsorozatot, ami a középkorba repíti a Diósgyőri vár közelében lézengőket. Érdemes benézni a Lovagi Tornák Terére, mert különleges élmények várnak a családokra az újdonságokkal minden vasárnap.
Kép
pajta játék, lovagi tornák tere,
Fotó: Mocsári László

Az alapötletet az adta, hogy a Lovagi Tornák Terén található egy eredetileg funkciójában istállónak tervezett, ám kihasználatlan épületrész. A szervezők arra gondoltak, hogy ennek átalakításával létrejöhet egy rendezvényhelyszín, így született meg a Pajtaként emlegetett tér.

Első alkalommal nevetve próbálták ki a gyerekek a büntető eszközöket, szívesen húzták deresre egymást. A kislányok lovagként küzdhettek vagy beülhettek a királynő székébe. A színpadon pedig mindenféle jelmezt magukra ölthettek kicsik és nagyok egyaránt. 

Kép
pajta játék, lovagi tornák tere,

A fajátékok mellett rendhagyó előadásokkal is találkozhatnak az ide látogatók. A fegyvermustrán beleláthatnak az érdeklődők a középkori harcmodorba, de nemcsak a középkori fegyverkezés történetét ismerhetik meg, hanem arról is hallhatnak, mi tesz valakit lovaggá.

A Meglepő hangszerek bemutatóján a jól ismert dobok és fuvola mellett sok érdekes hangszerrel találkozhat a közönség, azt is megtudhatja, mikből lehet hangszert építeni. 

Kép
pajta játék, lovagi tornák tere,

Az Élet a királynék várában című előadáson Johanna udvarhölgy mesél arról, kik és hogyan éltek itt a Diósgyőri vár fénykorában, a 14-15. században. De nemcsak királyokról és királynékról mesél az udvarhölgy, hanem a középkor öltözködési szokásairól és a várnép mindennapjairól is szó esik.

A Gyógynövényes előadáson a gyógynövényszakértő Pászk Norbert mutatja be a középkori gyógyítás és a gyógymódok történetét.

Az előadások kísérőprogramja a Középkori betűvetés, a Láncing- és hangszerkészítés, valamint az íjászat.

Kép
pajta játék, lovagi tornák tere,

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.