Ugrás a tartalomra

Erős programmal készül a 17. CineFest

Létrehozva
Hagyományaihoz híven, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén is igyekszik bemutatni a magyar közönségnek a világ filmművészetének legfrissebb, legkülönlegesebb és legszínvonalasabb alkotásait.
Kép

Sok nagyjáték-, kisjáték-, dokumentum- és animációsfilmet a miskolci CineFesten láthat először a magyar közönség. A fesztivál ezért is rendkívül népszerű találkozási helyszíne nemcsak a filmszerető közönségnek, hanem a filmes szakmának is. A filmes alkotók, szakemberek nemcsak egymással találkoznak Miskolcon, hanem a közvetlenül beszélgethetnek a közönséggel is és kedvükre válogathatnak a sokszínű szakmai programok, vetítések, workshopok között.

Az idei játékfilmes versenyprogramot már két különleges alkotás is erősíti.

Kép

Blerta Basholli rendező Hive c. filmje egy koszovói alkotás, amely a 2021-es Sundance fesztiválon – a rendezvény történetében először – „mindent vitt”: elnyerte a legjobb film-, a legjobb rendező- és a közönség díját is. A Hive egy családanya életét mutatja be a koszovói Velika Kruša faluban. Ez a település szenvedte el a legnagyobb mészárlást a szerb megszállás alatt, sok férfit elhurcoltak és kivégeztek. A megmaradtak pedig nem nézik jó szemmel a megözvegyült Fahrije erőfeszítéseit, aki nő létére dolgozik és pénzt keres: a falu többi asszonyát összefogva ajvárt készít, amit a városi szupermarketnek ad el. A kezdeményezés sikeres vállalkozássá növi ki magát – a film igaz történet alapján készült.

Jasmila Zbanic rendező már az első filmjével, a 2006-os Szerelmem, Szarajevóval megmutatta, hogy elképesztő érzékenységgel tud mesélni a boszniai háború traumáiról. A CineFesten magyarországi premierként vetített Quo vadis, Aida? c. alkotását 2021-ben Oscarra nevezték a legjobb külföldi film kategóriában. Nemzetközi koprodukcióban, nagy költségvetéssel készítette el a srebrenicai mészárlást bemutató megrázó filmjét. A címszereplő hőse a műnek, Aida tolmács az ENSZ bázison és ő az, aki a sok, nála erősebb akarat ellenére meg akarja menteni a családját a város eleste után. A fikciós cselekményszál mellett a rendező sok fájó tényt is megmutat az alkotásban. A főbűnösök mi vagyunk: az érdektelenek, a tudatlanok, a tétlenek.

Kép

Idén is több jelentős magyar filmnek lesz a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon a premierje. A filmeket az alkotók nagy része is elkíséri majd Miskolcra.

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.