Ugrás a tartalomra

Bemutatták Reiman Zoltán harmadik, Miskolcról mesélő könyvét

Létrehozva
Bár a 100 történelmi érdekesség Miskolcról című könyv már tavaly kikerült a nyomdából, a hivatalos bemutatóra várni kellett a vírushelyzet miatt.
Kép
Fotó: Mocsári László

Reiman Zoltán harmadik, a sorból több szempontból is kilógó, Miskolc történetéből szemelvényező könyvével ismerkedhettek meg az érdeklődők csütörtök délután az egykori Képcsarnok helyén nyílt Sub Rosa Cafe-ban. A kötet sajátossága hogy – a nevéhez illő módon – száz rövidre faragott, mégis velős rejtélyt, legendát, történetet tartalmaz.

Kép

A bemutatón – amelyen Veres Pál polgármester is a hallgatók sorában ült – a moderátor szerepét ez alkalommal is a szerző barátja, Lichtenstein Raymond vállalta. Beszélgetésük nyomán több érdekes szálat is felfejtettek: például azt is, hogy az eddigi kötetcímek mind egy-egy Miskolcról szóló dal valamely sorából születtek (Miskolc a várad, az életed 2018, Miskolc mindig várni fog 2020); ezt a kétkönyves hagyományt törte meg a mostani kiadvány.

Kép

A 100 történelmi érdekesség Miskolcrólból részleteket olvasott fel Barta Mária Viola színész. Elhangzott például, hogy Szepessy Zsigmond hogyan védte meg az Avasi templom kulcsát a katolikus egyház küldötteitől, de szóba került az első miskolci villamos története és a Diósgyőri vár utolsó ostroma is.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.