Ugrás a tartalomra

Műholdfelvétel: így változott a Diósgyőri vár 2007 és 2021 között

Létrehozva
A Google Earth egyik nagyon izgalmas funkciója, hogy a rögzített műholdképek évekre visszamenően kereshetőek. A program segítségével látványos átalakulásokon ámulhatunk, a madártávlatnál is messzibb látószögből. Idő- és űrutazásunk első állomása a Diósgyőri vár és környéke, amelynek 2007 és 2021 közötti változásait fűztük össze egy gif-be.

Történelemórán megtanultuk, hogy Nagy Lajos király a 14. század második felében építtette a Diósgyőri várat, miután a lengyel trónt is elfoglalta. A vadakban gazdag terület tökéletes pihenőhelynek bizonyult a két ország közötti utazások során.

Az évszázadok jól látható nyomot hagytak a váron, ami alig látható rommá erodálódott. Az épület saját honlapja szerint 1962-ben 10 éven tartó régészeti feltárás kezdődött meg az emlékekben gazdag helyszínen, amelynek végeztével rom állapotban konzerválták azt a szakemberek.

A leírás szerint ezt úgy kell elképzelnünk, hogy „alig ért derékig a Diósgyőri vár”, amikor 2013-ban – sok miskolci büszkeségére – elkezdődött az épület teljes rekonstrukcióra. Nem csupán a vár született újjá, hanem megépült a Lovagi Tornák Tere és a hozzá kapcsolódó Vásártér is. Nagy Lajos király egykori vadászviskóját 2014. augusztus 30-án adták át, egy évvel később pedig a rendezvényterek is elkészültek.

Kép
A Diósgyőri vár és környezetének változásai 2007 és 2021 között
Forrás: Google Earth

Hét stációból álló sorozatunk a következő évekből enged rátekintést a vár és környezete alakulására: 2007, 2010, 2011, 2014, 2018, 2019 és 2021. Az aktuális évszám a kép bal felső sarkában látható.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.