Ugrás a tartalomra

Tíz plusz egy szokás, amit kerüljünk a nézőtéren

Létrehozva
Önt is idegesítik ezek? - Egy rövid nyári szünetet követően szerdán újra előadással várja a nézőket a miskolci teátrum. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük azokat a rossz nézőtéri szokásokat, amiket leginkább érdemes kerülni.

A színház sok szempontból más, mint a mozi: nincs az aulában pattogatott kukorica, és nem nézik jó szemmel, azt sem, ha literes papírpohárból szürcsöljük a kólát. A fim vásznon játszó színészeket nem kell megtapsolni, de ők nem is hajolnak meg előadás után. Emellett a színházban más a nézőtéri etikett is. Kelemen Judit, a Miskolci Színházbarátok Egyesületének egyik alapító tagja olyan gyakran látott nézői magatartásformákat gyűjtött össze nekünk, amelyeket jobb mellőzni a darabok alatt.

Képes kizökkenteni,

  • ha valaki elkésik, főleg ha az a néző, középén ül, így fel kell állnia a fél sornak.
  • ha megszólal a le nem némított telefon – főleg, ha a hívott fél még fel is veszi, és beszél is.
  • ha valaki cukorpapírral, vagy egyéb hasonló dologgal csörög.
  • ha valaki beteg, mégis eljön az előadásra és végig köhögi azt.
  • ha valaki fáradt, álmos, emiatt horkol az előadás alatt.
  • ha a mellettem ülő ruhájának erős ételszaga van.
  • ha valaki végig beszélgeti az előadást (a jobbik eset, ha legalább a darabról beszél, de előfordul, hogy teljesen másról).
  • ha valaki teljesen átlóg a személyes teredbe, rád hajol, ránehezedik a szék karfájára.
  • ha valaki látványosan unja az előadást, izeg-mozog, nemtetszését fejezi ki, sóhajtozik, dobol a karfán az ujjaival.
  • ha mögötted ülő a térdeit nekitámasztja a széked háttámlájának, és ezzel a hátadat is nyomja.

+1: ha a fentiekért neked kell szólnod, mert bármilyen intelligensen is teszed, rosszul esik a nézőtársadnak.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.